Bűnügy
Fejbe lőtte az apját, mert azt hitte, ő az antikrisztus
Az apját meggyilkoló fiatal kényszergyógykezelését kérte az ügyészség.
2023.04.03 08:48MTI
Fotó: ügyészség.hu
Kóros elmeállapota miatt felmentését, egyben kényszergyógykezelését indítványozta az ügyészség annak a fiatal férfinak, aki fejlövéssel végzett apjával tavaly májusban Barcs közelében - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Azt írták: a vádlott rendszeresen elkísérte hivatásos vadászként dolgozó apját vadászatokra, így tudta, hogyan kell a fegyvereket használni.
A fiatalember a bűntett napján kifejezetten kérte, hogy az apjával tarthasson, mivel - kóros elmeállapotából fakadó azon tévképzete miatt, hogy a sértett rossz hatással van az emberiségre - végezni akart vele.
A fiú vadászat után megvárta, hogy az apja elkezdje az elejtett vad kizsigerelését, majd mögé lépett és az egyik golyós vadászpuskával hátulról fejbe lőtte. A holttestet a közelben elrejtette és másnap apja további fegyvereit magához véve Budapestre szökött.
A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában azzal indokolta a fiatalember felmentésére és kényszergyógykezelésére tett indítványt, hogy az elkövető a kóros elmeállapota miatt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért nem büntethető.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a bűncselekmény idején 18 éves fiatalembert a Terrorelhárítási Központ közreműködésével fogták el. Tettét azzal indokolta, hogy "olyan világmegváltó dolgokat akart tenni az emberiség érdekében, amit az apja - a megtestesült gonosz, az antikrisztus - megakadályozott volna".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


