Bűnügy
Kiszolgáltatott embereket kényszerítettek munkára, vádat emeltek ellenük
Emberkereskedelem, kényszermunka bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.
2023.03.27 11:42MTIA Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik egy borsodi kistelepülésen élő férfit és egy hatfős családot több éven keresztül nehéz fizikai munkára bírtak rá.
A főügyészség által hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézték: az egymással hozzátartozói viszonyban lévő vádlottak 2018 elejétől 2020 februárjának végéig egy jövedelem nélküli, rossz egészségügyi állapotban lévő férfit a fatelepükön, a tüzelőanyag-kereskedésükben és a vegyesboltjukban nehéz fizikai munkára bírtak rá, néha fenyegetéssel.
Fizetségként ételt és napi két liter bort adtak neki, az alkalmi munkavégzésért járó 7-10 ezer forintot nem fizették ki, így összesen több mint 5 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek - írták.
A közlemény szerint 2018 végétől 2021 áprilisának végéig a szintén a településen lakó hatfős, rendszeres jövedelemmel nem rendelkező családot vállalkozásaikban nehéz fizikai munkára kényszerítették. Miután a család háza lakhatatlanná vált, elköltöztették őket, és az egyik vádlott bérleti díjat szedett tőlük.
Fizetségként a családtagoknak a napi szükségleteiket épphogy kielégítő ételt és italt, valamint ruházatot adtak, ritkán minimális pénzbeli juttatást. Az alkalmi munkáért járó napi összeget ebben az esetben sem fizették ki, így cselekményükkel 36 millió forint összegű jogtalan előnyt szereztek - közölték.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő két férfi és a bűnügyi felügyelet alatt álló nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat, fegyházbüntetést, pénzbüntetést és közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozva.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 Nyolc év után először látogatott Brazíliába Venezuela elnöke
- 0:30 Hosszú szünet után folytatódik a gravitációs hullámok megfigyelése
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:30 NAK-GYSZT: nagy a kereslet a magyar gyógynövények iránt
- 22:30 Orosz Pál: az újabb címvédés és a BL-főtábla a cél az FTC-nél
- 21:30 KSH: az első negyedévben 2,8 százalékkal csökkentek a beruházások
- 20:06 Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a magyar katonák bizonyították rátermettségüket
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06