Baleset
Üldözője elől a Dunába ugrott egy lopással gyanúsított férfi
A teste addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni.
2023.03.24 15:55MTIMiután egy budapesti szállodából mobiltelefont lopott egy férfi, lelepleződése után futásnak eredt, majd üldözője elől a Dunába vetette magát - tette közzé a rendőrség honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken.
Azt írták, hogy a férfi egy szálloda recepciós pultjából lopott el egy mobiltelefont péntek hajnalban. Amikor lelepleződött, a hotel biztonsági őre üldözőbe vette, majd, amikor a férfi a rakpartig ért, a Dunába ugrott és úszni kezdett a túlpart felé - közölte a police.hu.
A BRFK a szárazföldi egységein kívül riasztotta a vízi rendőröket is, akik perceken belül a helyszínre értek, de a menekülő, amikor ki akarták húzni, "passzív ellenállást tanúsított", ezért az időközben odaérő tűzoltóhajó segítségével is csak hosszas küzdelem árán sikerült kiemelni a vízből.
A teste addigra annyira kihűlt, hogy mentőt kellett hozzá hívni. A 32 éves férfival szemben az V. Kerületi Rendőrkapitányság lopás gyanújával indított eljárást.
A férfit letöltendő szabadságvesztés miatt körözték is, ezért kórházi ellátását követően a rendőrök őrizetbe vették és javasolják a letartóztatását.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


