Bűncselekmény
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben
Az újabb gyanúsítások az Egészségipari Támogatási Program keretében benyújtott pályázatokat is érintik.
2023.03.03 11:14MTI
Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben, amelynek így már 34 gyanúsítottja van - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Emlékeztettek rá: a Központi Nyomozó Főügyészség tavaly áprilisban összehangolt akcióban 18 embert hallgatott ki gyanúsítottként, akik részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott - és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt - pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A főügyészség ekkor jelentős összegű, korrupciós eredetű, vagyonelkobzás alá eső vagyonelemeket is lefoglalt.
A főügyészség tájékoztatása szerint március 2-án országszerte 17 helyszínen újabb összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre, amelyben közel 80 ügyész és rendőr vett részt. A részben gazdasági társaságok székhelyein végzett kutatásokat és lefoglalásokat követően a főügyészség kilenc embert hallgatott ki gyanúsítottként.
Az újabb gyanúsítások az Egészségipari Támogatási Program keretében benyújtott pályázatokat is érintik. A legkisebb támogatható projektméret 400 millió forint volt, amelyből az ügyben több is érintett - írta a főügyészség.
A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a csütörtökön közölt gyanúsításokkal együtt az ügynek eddig összesen 34 gyanúsítottja van, akik közül kilenc hivatalos személy, és 11 jogi személy ellen folyik büntetőeljárás.
Az újabb gyanúsítottak közül volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, valamennyien szabadlábon védekeznek.
Tavaly áprilisban a főügyészség azt közölte, a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.
A Pénzügyminisztérium ugyanakkor közölte, a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a minisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ügy kapcsán arról beszélt, a legmagasabb rangú gyanúsított főosztályvezetőként dolgozott, kisebb csalásokról van szó és mivel a pályázatokkal kapcsolatos felülvizsgálatot a Miniszterelnökség végzi, ott is érintett egy osztályvezető.
Tavaly áprilisban a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el az ügyben, és a bíróság akkor azt közölte, megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak közül négyen hivatali kötelességüket megszegve, jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak, illetve cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázóknak. Egy ötödik gyanúsított három társa tevékenységét kapcsolattartással támogatta, míg a hatodik gyanúsított projektmenedzser volt, aki a segítségért cserébe vesztegetési pénzt juttatott az egyik gyanúsítottnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


