Bűnügy
Buszsofőrt zaklatott és akadályozott munkájában egy zalai nő
Nem viselte jól a szakítást.
2023.02.20 12:52MTISzakításuk miatt napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában egy menetrend szerinti járaton dolgozó buszsofőrt annak volt partnere egy zalai városban - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Pirger Csaba elmondta: a petrikeresztúri nő és az autóbusz-vezetőként dolgozó sértett 2020 októberét megelőzően intim kapcsolatban álltak egymással, amelynek a férfi vetett véget. A vádlott emiatt egy alkalommal a férfit buszvezetés közben arcon ütötte, ami után a Zalaegerszegi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a nőt.
Ezek után a vádlott nemcsak a szakítás, hanem a pénzbüntetés miatt is neheztelt a férfira, akit hónapokon át napi szinten zaklatott és akadályozott munkájában azon a buszjáraton, amelyen a férfi közlekedett. A nő sokszor provokálta, szidalmazta volt partnerét és annak feleségét is sértegette az utasok előtt, de volt, hogy megdobálta a buszt, vagy a jármű ajtajába állva akadályozta az elindulását.
Számtalan esetben tett alaptalan bejelentéseket, panaszokat a sértett munkáltatójánál azért, hogy ezzel is kellemetlenséget okozzon neki. A nő viselkedése miatt a közlekedési cég a férfi autóbuszon "zavarelhárító munkatársakat" volt kénytelen alkalmazni a buszjárat zavartalan közlekedése és a sofőr nyugalma érdekében.
A szóvivő hozzátette: a Zalaegerszegi Járási Ügyészség a nő ellen zaklatás vétsége miatt emelt most vádat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06