Bűncselekmény

Hét évet kapott a férfi, aki drogosan és ittasan halálra gázolt egy nőt

A balesetet követően férfi nem állt meg a helyszínen, a sértettnek nem próbált meg segítséget nyújtani, hanem hazahajtott, ahol megkísérelte elrejteni az ütközés során megrongálódott autóját.

2023.02.03 21:30MTI

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2019-ben - miután kábítószert és alkoholt fogyasztott - halálra gázolt egy nőt, majd továbbhajtott - tájékoztatta a bíróság szóvivője az MTI-t.

Horváth-Tóth Imola közölte, a férfit halált okozó ittas járművezetés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság, és a szabadságvesztés mellett végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Az ítélet szerint a vádlott 2019. március 30. röviddel éjfél előtt személygépkocsival Szeged-Szőreg lakott területén belül a városból kifelé tartott. Ittas volt, és korábban kábítószert is fogyasztott, ezért későn vette észre az egyik ház előtt, az úton parkoló járművet és a mellette várakozó nőt. A megengedettnél gyorsabban hajtó vádlott járművével nekiütközött a parkoló autó bal oldalának, és elsodorta a sértettet.

A balesetet követően férfi nem állt meg a helyszínen, a sértettnek nem próbált meg segítséget nyújtani, hanem hazahajtott, ahol megkísérelte elrejteni az ütközés során megrongálódott autóját.

A balesetet szenvedő nő a helyszínen meghalt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.