Bűnügy
Halálosan megfenyegettek és kiraboltak egy nőt Óbudán
A Golgota-szoborcsoportnál szúrták ki áldozatukat, akit követtek.
2023.02.03 09:17ma.huA Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 26 éves férfival és egy 29 éves nővel szemben. Az elkövetők 2022 augusztusában fényes nappal megtámadtak és kiraboltak egy Óbudán sétáló nőt úgy, hogy a férfi azzal fenyegette meg, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik.
A vádirat szerint a vádlottak 2022. augusztus 2-án nappal, a III. kerületben, a Golgota - szoborcsoportnál figyeltek fel az egyedül sétáló nőre, akit követtek. Amikor a sértetthez értek, a férfi hirtelen elé ugrott, két kézzel megragadta a nő vállát, majd erőteljesen nekiszorította a közeli kőfalhoz, és megfenyegette, hogy adja oda minden értékét, különben megöli. A sértett ekkor kivette a táskájából a mobiltelefonját és közölte, hogy hívja a rendőrséget, melyet hallva a vádlott tovább fenyegette a nőt, többször is megismételve, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik. Ezután egy mozdulattal kitépte a sértett kezéből a telefonját, a válláról pedig lerántotta a táskáját, aminek tartalmát a földre borította, átkutatta, majd kivett belőle 66.000 forintot és két doboz cigarettát, amit zsebre tett. A cselekményt a társa mindvégig figyeléssel biztosította, majd amikor megjelent egy kutyát sétáltató nő, mindketten elfutottak a helyszínről.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség a támadókat rablás bűntettével vádolja, és - a rablás miatt korábban már büntetett - férfival, mint különös visszaesővel szemben végrehajtandó börtönbüntetést, míg a büntetlen, bűnsegédként közreműködő női társával szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza a vádiratban. A férfi jelenleg letartóztatásban van, a nő bűnügyi felügyelet alatt áll.
Az alábbi felvételen a vádlottak láthatók, ahogy közvetlenül a rablás után egy közeli boltban vásárolnak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


