Bűnügy
Felmentették a Honvédkórház Covid-osztályán sebészollóval gyilkoló kínai férfit
Az ápolókra és a biztonsági személyzetre támadt, majd az egyik altatásban lévő beteget halálra szúrta.
2023.01.30 12:25MTIFelmentette az emberölés kísérletének vádja alól a Fővárosi Törvényszék hétfőn azt a kínai férfit, aki 2021 márciusában a Honvédkórház Covid-részlegén az ápolókra és a biztonsági személyzetre támadt, majd az egyik altatásban lévő beteget halálra szúrta. A törvényszék jogerős döntésével egyúttal elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését.
A bíróság döntésének oka, hogy a férfi kóros elmeállapotban szenved, ezért nem mérhette fel tettének súlyát, így büntetőjogilag nem vonható felelősségre.
A férfi minden előzetes jel vagy ok nélkül kezdett támadásba a kórházban, ahová korábban fertőzöttként került be gyógykezelésre.
Döntésekor a bíróság figyelembe vette azokat a szakértői jelentéseket is, amelyek szerint a vádlott eleve meglévő mentális gondjai, illetve a kezeléséhez használt gyógyszerek, eljárások együttesen is okozhatták erőszakos viselkedését.
A vád szerint a terhelt 2021. március 13-án betegként feküdt az egyik budapesti kórház intenzív Covid-osztályán, ahol minden előzetes ok nélkül fojtogatott és megütött egy beteget, majd egy másik, altatásban és lélegeztetőgépen lévő pácienst többször megszúrt egy sebészollóval. A férfi rátámadt két ápolóra és a megfékezésére érkező biztonsági őrökre is, egyiküket meg is sebesítette. Az első megtámadott beteg nyolc napon túl, a biztonsági őr nyolc napon belül gyógyuló, míg a megszúrt beteg olyan életveszélyes sebesüléseket szenvedett, hogy az azonnali orvosi beavatkozás ellenére a későbbiekben életét vesztette. Bár az az ápoló - aki kivédte a terhelt ollós támadását - nem szenvedett sérülést, figyelemmel a támadott testtájékra és az elkövetés eszközére, fennállt nála az akár halálos eredménnyel járó sérülés kockázata is.
A Fővárosi Törvényszék döntésekor mérlegelte azokat az igazságügyi orvosszakértői véleményeket, amelyek szerint tartani lehet attól, hogy a férfi egy egyszerű megfázás, nátha, illetve a hasonló betegségek kezelésére alkalmazott gyógyszerek hatására újra beszámíthatatlanná válik, ezért a bíróság a kényszergyógykezelését rendelte el. Ezt hat havonta vizsgálják felül a büntetés-végrehajtás szakemberei, akiknek a szakvéleménye alapján ugyancsak a büntetés-végrehajtás bírája rendelheti el az eljárás folytatását vagy annak leállítását.
A bíróság felhívta a figyelmet: a későbbiekben lehetőség van arra is, hogy a férfi Kínában folytathassa kényszergyógykezelését, mivel magyarul egyáltalán nem beszél, így a magyar pszichológusokkal, pszichiáterekkel folytatott beszélgetései nem lehetnek olyan hatékonyak, mint anyanyelvi környezetben. A férfit az egész büntetőeljárásban, így a hétfői ítélethirdetésen is tolmács segítette, így mindent megértett az elhangzottakból. Sem a nyomozáskor, sem a bírósági tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, hétfőn pedig az utolsó szó jogával sem élt az ítélethirdetés előtt. A Magyarországon korábban szakácsként dolgozó férfi szenvtelenül vette tudomásul a bíróság döntését.
Korábban több emberen elkövetett, közfeladatot ellátó, illetve védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat ellene. A büntetőper végén az ügyész a férfi felmentésére és kényszergyógykezelésére tett indítványt.
A Fővárosi Törvényszék határozatát az ügyészség és a védelem is elfogadta, így az jogerőre emelkedett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


