Bűnügy
Elfogtak egy férfit, aki ellen tíz körözés volt kiadva
A férfi ellen a nemzetközi körözésén túl két szabálysértési eljárásban elzárás végrehajtását is elrendelték.
2023.01.18 09:35MTIElfogtak egy 24 éves férfit a rendőrök, aki ellen tíz körözés volt kiadva, többek között garázdaság, kábítószer birtoklása és testi sértés miatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.
Azt írták, az újpesti rendőrkapitányság rendőrei január 11-én mentek ki egy Árpád úti lakáshoz, mert információik szerint ott egy olyan férfi tartózkodott, aki ellen több körözés is volt érvényben.
A rendőrök a lakásban megtalálták a keresett férfit, akiről az ellenőrzés során kiderült, hogy tíz körözés van ellene. Ebből négyet a Fővárosi Törvényszék rendelt el garázdaság, kábítószer birtoklása és tartózkodási helyének megállapítása miatt. Ezeken túl kereste a Pesti Központi Kerületi Bíróság szintén garázdaság, a XVII. kerületi rendőrkapitányság pedig testi sértés elkövetése miatt. A férfi ellen a nemzetközi körözésén túl két szabálysértési eljárásban elzárás végrehajtását is elrendelték.
A rendőrség közölte: a 24 éves férfit a kerületi rendőrök elfogták és előállították a kerületi kapitányságra, majd átkísérték a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


