Bűnügy
Felmentették a szerzői jogok megsértésének vádja alól egy televíziós sorozat készítőit
A büntetőeljárás során ellentétes tartalmú szakértői vélemények születtek arról, hogy megvalósult-e a szerzői jogok sérelme.
2023.01.06 16:18MTIBűncselekmény hiányában felmentett három embert egy tévésorozat kapcsán a szerzői jogi jogsértés vádja alól pénteken, nem jogerősen a II. és III. kerületi bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
Az ügyészség szerint a vádlottak - K.T. és két társa - engedély nélkül átdolgozták a sértett által írt regényt, majd televíziós sorozatot készítettek belőle. A sértett szerint a vádlottak a megfilmesítéssel százmillió forintnál nagyobb vagyoni hátrányt okoztak neki.
A büntetőeljárás során ellentétes tartalmú szakértői vélemények születtek arról, hogy megvalósult-e a szerzői jogok sérelme.
A bíróság a bizonyítékok értékelése alapján a Szerzői Jogi Szakértői Testület utolsó, fenntartott szakvéleményét fogadta el, amely a jogsértés hiányát állapította meg; szerintük a jogsértés sem a cselekményszövésben, a karakterekben, a drámai fordulatokban, sem más ismérvben nem mutatható ki.
Mindezek alapján a bíróság bűncselekmény hiányában felmentette a vádlottakat a szerzői jogok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emelt vád alól.
Sajtóinformációk szerint Kalamár Tamás producert és két társát jelentette fel Köbli-Sík Viktória, aki azt állította, hogy az Oltári csajok című sorozathoz az ő Szerelemkereső című könyvét használták fel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06