Nehezen akadnak rájuk
Kriminológus: Borzalmas helyzetben a rendőrség, hatalmas előnyben a tatárszentgyörgyi elkövetők
Hihetetlen szerencse kell ahhoz, hogy a támadásoknak kitett, ízekre szedett rendőrség elfogja a valószínűleg a kis falvak cigánytelepeitől távol élő, Tatárszentgyörgyön is gyilkoló tetteseket - mondta az MTI-nek egy neve elhallgatását kérő nagy tapasztalatú, elismert kriminalista.
2009.02.26 11:36MTIA szakember meggyőződése, hogy valószínűleg egy kisebb létszámú, rasszista nézeteket valló csoport követte el az elmúlt időszak cigányok ellen irányuló legsúlyosabb bűncselekményeit. Olyan emberek lehetnek, akik látván a roma-magyar konfliktust kezelni képtelen politikai megnyilvánulásokat, maguk akarnak rendet tenni a maguk módján, "majd mi megmutatjuk" alapon.
Véleménye szerint találomra választják ki a kis falvakban található, eldugott cigánysorok szélső házait, majd Molotov-koktéllal és lopott vadászpuskával felszerelkezve éjjel indulnak "igazságot osztani". Az egyikük a tetőre dobja a Molotov-koktélt, a másik lesben áll, majd tüzel az égő házból menekülőkre.
Aztán villámgyorsan kereket oldanak, majd szinte karosszékből figyelik a híradásokat.
A tapasztalt kriminalista meglátása szerint nem csoda, hogy a rendőrség egyelőre képtelen eredményt felmutatni ebben a gyilkosságsorozatban. Szakmai szempontból a legrosszabb helyszínről, egy-egy kiégett háztól indulnak el, majd természetszerűen a közvetlen hozzátartozókat, rokonokat, ismerősöket, vélhető haragosokat kérdezik ki először.
Minden apró nyomot, a tanúvallomások legapróbb részleteit is fel kell dolgozniuk, miközben telik az idő, és a gyilkosok tudják, hogy aligha kerülnek képbe. Várnak egy-két hónapot, s jöhet a következő kis falu, a következő elhagyatott cigánysoron a következő ház, a Molotov-koktél és a lövések. A szakember szerint igen kevés az esélye annak, hogy a rendőrség megtalálja a gyilkosokat.
Ha valaha kézre kerülnek, akkor az valamilyen fatális véletlennek tudható majd be. Ha például karambolba keverednének út közben, netán meglátná őket néhány roma "akcióban", s lincselésre kerülne sor, akkor derülne ki, kik is ők. Épp ezért nyíltan ki kellene állnia egy rendőri vezetőnek, s elmagyaráznia a lakosságnak, miért nehéz a romák sérelmére elkövetett gyilkossági ügyek nyomozása, és elmondani, hogy az intézkedéseket bíráló kritikák ellenére mivel segíthetné a lakosság a sorozat felderítését - hangsúlyozta a szakember.
Akkor talán a rendőrség munkája is más megítélés alá esne - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06