Állati

Sakál kószált Pécs belvárosában

Nem ez az első eset, hogy a lakók az aranysakál városi jelenlétére panaszkodnak.

2022.11.21 07:35ma.hu

Pécs egyik városrészében, Ispitaalján a Temesvár utca felől a Köztársaság téri óvoda területére láttak besurranni egy sakált a járókelők csütörtökön. A Bama szerint nem ez az első eset, hogy a lakók az aranysakál városi jelenlétére panaszkodnak.

Barkóczi Csaba, ispitaaljai fideszes képviselő arról is beszámolt, hogy korábban az Űrhajós utcában, a Kolozsvár utcában és a Köztársaság téren is feltűntek már az állatok.

Szerinte, a vadásztársaság akkor elbagatellizálta az ügyet azzal, hogy valószínűleg "csak" rókákat vagy kóbor kutyákat vettek észre a környéken élők. A képviselő szerint az állatok alapvetően félnek az embertől, ezért nem veszélyesek, de megjelenésük mégis érthető módon riadalmat kelt a lakosságban.

"Azt gondolom, hogy az óvoda környékén pedig kifejezetten semmi keresnivalójuk, de rókáknak és más erdei vadaknak sem" - fogalmazott a képviselő, aki a jegyzőhöz fordult az ügyben, akitől azt kérte: a pécsi közterület-felügyelet az illetékes szakhatósággal közösen távolítsa el az aranysakálokat a városrészből, másrészt a Biokom pedig számolja fel azokat az "eldzsungelesedett" gócpontokat, amelyek a belső városrészekben búvóhelyként szolgálnak az erdei ragadózóknak.

Javasolta továbbá a város peremterületein keletkezett belterületbe vonási kérelmek és építési engedélyek környezetvédelmi szempontból történő alapos felülvizsgálatát.

"Miközben Pécs n0pessége az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent, a város térbeli kiterjedése mégis évről évre nő, aminek egyenes következménye az élőhelyüket elveszítő vadállatoknak a városba, köztük a belső városrészekbe történő beköltözése" - emelte ki a képviselő.

A címlapfotó illusztráció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.