Bűnügy
Hét évre ítélték az újbudai villamosmegállóban késelő férfit
Szóváltásba keveredett egy férfival, akivel lökdösték és szidalmazták egymást, végül a vádlott késsel mellkason szúrta őt.
2022.11.09 17:42MTIHét év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen egy férfit, aki tavaly januárban késsel mellkason szúrt egy férfit egy újbudai villamosmegállóban - tájékoztatta a bíróság szerdán az MTI-t.
A közleményben azt írták, hogy a vádlottat emberölés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt marasztalták el.
Ismertetésük szerint az italozó életmódot folytató, korábban pszichiátriai kezelés alatt is álló terhelt 2021 januárjában több hajléktalannal italozott, majd kötözködött velük, az egyik férfi nyakához pedig kést szorított.
Úgy folytatták: később a vádlott villamosra szállt, majd egy újbudai megállóban szóváltásba keveredett egy férfival, akivel lökdösték és szidalmazták egymást, végül a vádlott késsel mellkason szúrta őt.
A támadó elhagyta a helyszínt, az életveszélyesen megsebesült sértetthez a társai hívtak mentőt - áll a bírósági kommünikében.
A Fővárosi Törvényszék beszámolt arról is, hogy a terhelt a szerdai előkészítő ülésen beismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság ítéletet hozott ügyében.
Beszámoltak arról is, hogy a verdikt nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt ugyanakkor fenntartotta a férfi bűnügyi felügyeletét a másodfokú eljárás befejezéséig.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06