Bűnügy

'Megmondtam, hogy megöllek' - nyakon szúrta a kislányukat kezében tartó exét egy nő Algyőn

A nőt emberölés kísérletével, kiskorú veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel vádolják.

2022.10.12 12:19MTI

Egy nagy késsel nyakon szúrta kislányukat kezében tartó korábbi élettársát tavaly nyáron az a nő, akinek tárgyalása szerdán kezdődött el a Szegedi Törvényszéken.

A nőt emberölés kísérletével, kiskorú veszélyeztetésével és más bűncselekménnyel vádolják.

Az élettársként együtt élő vádlottnak és sértettnek 2018-ban született gyermeke.

Az év végétől a kislány az apa kizárólagos nevelésébe került, édesanyja hétvégente és egy hétköznap láthatta. Tavaly június 5-én az asszony gyermekével ismerőseinél, Algyőn vendégeskedett, és este - ittasan - felhívta az apát azzal fenyegetőzve, hogy "eltűnik a gyermekükkel". A férfi ekkor közölte a vádlottal, hogy elhozza a gyermeket, és a rendőrséget is értesíteni fogja.

A nő felébresztette a gyereket, és az ablakon keresztül próbált vele távozni, de az ott lakók ebben megakadályozták. Ezután ért oda a férfi, akit meglátva a nő kirohant az utcára, ahol veszekedtek, dulakodtak, és az asszony azzal fenyegette a férfit, hogy szíven szúrja.

A nő visszament a házba, felvette a gyermeket, és megragadott egy 15 centiméter pengehosszúságú kést. Kezében a síró gyermekkel kirohant az utcára, és futni kezdett. A férfi utolérte, elvette tőle a kislányt, majd mikor a kést meglátta, védekezésül hátat fordított neki. A nő ekkor kis-közepes erővel nyakon szúrta a férfit, és a védekezni próbáló sértettet a karján is megvágta, miközben azt kiabálta: "most meg fogsz dögleni", "megmondtam, hogy megöllek".

A rendőrök a helyszínen fogták el a nőt, aki még az intézkedés alatt is azt kiabálta, reméli, a férfi "megdöglik".

Az előkészítő ülésen az ügyészség a vádlott beismerése esetére hét év börtönbüntetés kiszabását indítványozta, és kérte azt is, a vádlottat öt évre tiltsák el a kiskorúak felügyeletével járó foglalkozásoktól.

A vádlott a kiskorú veszélyeztetése bűntettében elismerte bűnösségét, de azt állította, nem akart ártani gyermeke apjának, aki korábban többször is bántalmazta. Az ügyet tárgyaláson bírálja el a törvényszék.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.