Bűnügy
Terrorizálta élettársát egy salgótarjáni férfi
Egyszer úgy megverte a sértettet, hogy el kellett távolítani a lépét.
2022.09.19 11:22MTIÉletveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy 32 éves salgótarjáni férfi ellen, aki másfél éven át rendszeresen bántalmazta élettársát - tájékoztatta a Nógrád Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
A pár 2019 februárjától élt élettársi kapcsolatban a nő salgótarjáni otthonában, ahol a férfi ittas állapotban rendszeresen bántalmazta - írták.
Először 2019 novemberében egy vita után úgy megverte a sértettet, hogy el kellett távolítani a lépét. Ezután egyre gyakoribbak lettek a bántalmazások: a férfi 2020 januárja és 2021 áprilisa között többször seprűnyéllel és bottal ütötte, ököllel verte, sőt meg is rugdosta a nőt. 2020 júniusában a sértett az édesanyjánál keresett menedéket. A vádlott oda is követte és kérte, hogy beszéljenek és menjenek el vásárolni. A nő beült a férfi autójába, aki egy földútra vitte őt, ahol hajánál fogva kirángatta a kocsiból és egy léccel ütötte. Közben számon kérte, hogy miért zavarta el korábban, és azt akarta, hogy újra együtt éljenek. Amikor hazaindultak, a nő kikéredzkedett az autóból és megpróbált elfutni, de a férfi utolérte, ököllel megütötte, megrúgta, majd elhajtott - ismertették.
A főügyészség közölte: a léprepedés tényére tekintettel életveszélyt okozó testi sértés, kapcsolati erőszak és személyi szabadság megsértése miatt emeltek vádat a férfi ellen.
Arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a főügyészség 7 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a Balassagyarmati Törvényszéknek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


