Bűnügy
Menekülés közben elütött egy embert az autótolvaj - videó
A budapesti nyomozók most fejezték be a nyomozást.
2022.09.12 08:17ma.huA budapesti rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki 2022. január 7-én kora délután egy XVIII. kerületi telephelyről akart lopni, azonban miután észrevették, a telephely egyik munkatársát elütötte és elhajtott. A dolgozó könnyű sérülést szenvedett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói néhány napon belül megtalálták az autót, és kerepesi lakcímén a 21 éves K. Miklóst is elfogták.
A férfit közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztása bűntett miatt hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait pedig a napokban adták át az ügyészség részére.
A férfinak sosem volt jogosítványa, és a járművezetéstől is eltiltották; ezek miatt felelősségét külön eljárásban vizsgálták - ahogy a lopás körülményeit is.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06