Bűnügy
Letartóztattak egy kiskorúakat dolgoztató építési vállalkozót
A keleti országrészben toborzott szegény sorsú, kiszolgáltatott helyzetben élő fiatalokat.
2022.08.17 18:22MTILetartóztatott a bíróság egy építési vállalkozót, aki a gyanú szerint alacsony munkabérért dolgoztatott kiszolgáltatott helyzetben lévő kiskorúakat - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szerdán az MTI-vel.
Azt írták: az építési vállalkozó több mint egy éven át a keleti országrészben toborzott szegény sorsú, kiszolgáltatott helyzetben élő fiatalokat, akiket többnyire segédmunkákkal - takarítással, munkaeszközök szállításával - bízott meg.
Hozzátették, hogy az alkalmazottak foglalkoztatása nem volt jogszerű, volt köztük olyan, aki még a 15. életévét sem töltötte be. Emellett nem jelentették be őket, sokszor hetente hatszor 10-12 órát dolgoztak, időnként éjszakai műszakot is el kellett vállalniuk, a szállásuk pedig egy koszos és igénytelen helyen volt. A fiatalok munkanaponként 11-12 ezer forint bért kaptak.
A bíróság tájékoztatása szerint egyszerre 10-15-en dolgoztak kéthetes ciklusokban a gyanúsítottnál. Az egyik kiskorútól 2020 júliusában egy konfliktus során elvették a telefonját, de a megfélemlített fiú megszökött a szállásról, és a szülei értesítették a rendőrséget.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem miatt nyomoz az ügyben.
Az ügyészség a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója szerdán elrendelt. A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06