Bűncselekmény
Megrázó részletek: születésnapja előtt ölték meg a magyar kislányt Bécsben
Egy nappal születésnapja előtt ölte meg a 14 éves magyar kislányt anyja tunéziai élettársa Bécsben. A férfi 32 éves párját is meggyilkolta, mindkét áldozatát megfojtotta.
2022.08.08 10:26ma.huIrina Steiner, a bécsi rendőrség szóvivője azt mondta a bűnügyről, hogy a bécsi lakás hálószobájában megtalálták a két nő holttestét, és az igazságügyi szakértő megállapította, hogy mindkettejüket megfojtották.
Hozzátette: a gyilkossággal gyanúsított férfinek szintén van egy lakása Bécsben, de azóta sem találják sehol, valamint az sem egyértelmű még, hogy mi lehetett a bűnügy elkövetésének indítéka. A kettős gyilkosság helyszínén még vasárnap is vizsgálatot folytattak a nyomozók, szakértők.
Mindeközben nyilatkozott a Tényeknek a kislány Fehérgyarmaton élő édesapja is, aki azt mondta: a gyermek, Alíz szombaton lett volna 15 éves.
Hozzátette azt is, hogy nem tartotta a kapcsolatot vele és volt feleségével, a kislánnyal legutóbb három éve találkozott. A későbbiekben Bécsbe utazik a holttest hivatalos azonosítása miatt, utána pedig hazahozatná a gyermek holttestét és a saját édesanyja mellett temetné el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06