Tragédia

Korábban életmentő versenyt nyert a Tisza-tóba fulladt fiatal rendőr

A 22 éves férfi apja szerint a fia jól úszott, és nem volt semmilyen betegsége.

2022.07.02 11:16ma.hu

A barátaival fürdőzött még pénteken a Tisza-tóban egy 22 éves rendőr, amikor hirtelen elmerült, végül a fiatal férfi holttestét búvárok találták meg.

„A barátja elmondása szerint úszás közben csak azt látta, hogy a fiam elmerül, és buborékok jönnek fel a víz felszínére. Azonnal odasietett, lemerült a víz alá, de már nem találta. Ordibált a partra, hogy hívjanak rendőrt, ekkor odament a másik barátjuk is, de már ő sem tudott segíteni” – idézte fel a tragédiát a Blikknek a rendőr édesapja.

A férfi azt mondta, a fia jól úszott, és sosem volt semmilyen betegsége. „Márciusban járt teljes, éves kivizsgáláson a rendőrségen, de mindent rendben találtak. Egyébként éppen csütörtökön vizsgázott az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában, előtte pedig a VI. kerületben szolgált körzeti megbízottként” – tette hozzá.

A Blikk arról is ír, hogy a rendőr 2019-ben a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium diákjaként egy Életmentő és Elsősegélynyújtó Versenyen is részt vett, ahol a társával első helyezést értek el. Az eseményről pedig még a rendőrség is beszámolt a Zsaru Magazinban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.