Bűnügy
Hamis kriptovalutával verte át áldozatát a budapesti csalóbanda - videó
A budapesti nyomozók három férfit gyanúsítanak azzal, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat.
2022.04.29 07:51MTIKülönösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntett, valamint annak kísérlete megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy harmincmillió forinttal károsították meg áldozatukat, akinek kriptovalutát ígértek.
A BRFK azt közölte csütörtökön a police.hu oldalon, hogy az elkövetők egy kriptovaluták kereskedelmével foglalkozó vállalkozót kerestek meg azzal, hogy kedvező árfolyamon vásárolhat tőlük virtuális fizetőeszközt.
A sértettel egy fővárosi szállodában találkoztak, ahol harmincmillió forintnak megfelelő készpénzért cserébe egyikük digitális tárcájából látszólag átutalták a megállapodásban szereplő kriptovalutát.
A rendőrség szerint a megkárosított férfi elégedetten távozott, később azt is megbeszélte ügyfeleivel, hogy további hatvanmillió forintért vásárolna tőlük. Azt csak utólag észlelte, hogy a digitális tárcájában megjelent elektronikus fizetőeszköz valójában értéktelen, bár annak szimbóluma a megtévesztésig megegyezett egy ismert, úgynevezett stabilcoinéval - tették hozzá.
A nyomozók azonosították, elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki a három feltételezett elkövetőt, egy 29 éves, egy 26 éves és egy 63 éves férfit. A két fiatalabb gyanúsítottat őrizetbe vették; egyikük azóta letartóztatásban van, a másik bűnügyi felügyelet alatt áll, míg idősebb társuk - aki a nyomozás adatai szerint a megkárosított ügyfél közvetítésében játszott szerepet - szabadlábon védekezhet.
Az eljárás alá vont férfiaktól a fővárosi nyomozók számítástechnikai eszközöket, több luxusautót és hárommillió forintot foglaltak le, két - jelenleg még ismeretlen - elkövetőt továbbra is keresnek.
A 26 éves gyanúsított időközben megállapodott a sértettel, hogy kártalanítja, védőjének közreműködésével hétmillió forintot már ki is fizetett neki.
A BRFK arra hívta fel a figyelmet, hogy a kriptovalutákkal történő tranzakciók során ugyanolyan körültekintően kell eljárni, mint a hagyományos fizetőeszközök esetén. Digitális fizetőeszközt is csak ellenőrzött forrásból vásároljanak! - írta a rendőrség.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06