Bűnügy

Autókat, lakókocsikat és kismotorokat gyújtott fel egy férfi Budapesten - fotók

A 48 éves gyújtogatót, aki beismerte a bűncselekményeket, ötrendbeli rongálással és lopás kísérletével gyanúsítják.

2022.03.22 10:16MTI

A gyanú szerint autókat, lakókocsikat és kismotorokat gyújtott fel Budapesten az elmúlt időszakban az a férfi, akit autófeltörés közben értek tetten a rendőrök a főváros XIV. kerületében - közölte a Budapesti-Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

Fotók: police.hu

A 48 éves gyújtogatót, aki beismerte a bűncselekményeket, ötrendbeli rongálással és lopás kísérletével gyanúsítják; a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását - tartalmazza a közlemény.

A járőrök március 16-án, a zuglói Várna utcában érték tetten a gyanúsítottat, aki betörte egy parkoló autó hátsó ablakát és értékek után kezdett kutatni az utastérben - írták.

Az eljárás során kiderült, hogy a férfi gyanúsítható azzal is, hogy aznap hajnalban a Francia úton tüzet okozott egy lakókocsiban, amelynek résnyire nyitott ablakán égő papírdarabot dobott be; ezzel pedig hárommillió forintos kár okozott.

Az is kiderült, hogy február 9-én éjjel, szintén a XIV. kerületben, az Ajtósi Dürer soron három parkoló kismotort és egy lakókocsit gyújtott fel szándékosan, a tűz pedig egy autóra is áterjedt. Ekkor csaknem kétmillió forintos kár keletkezett.

A február 4-én éjszaka, ugyancsak Zuglóban történt tűzeset is a számlájára írható. Akkor, a gyanú szerint a Francia úton egy autót gyújtott fel, majd egy Kerepesi úti gyógyszertárban is megpróbált tüzet okozni - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.