Baleset
Kásler Miklós személyesen tájékozódott a Szent Imre kórházban történt tűzesetről
A tűz egy halálos áldozatot követelt, és 56 beteget kellett áthelyezni, közülük három személynek enyhe sérülése van, és négy beteget egy másik intézménybe szállítottak át.
2022.01.23 13:43MTI
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere személyesen tájékozódott a Szent Imre kórházban vasárnap reggel történt tűzesetről - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
A közleményben felidézték, hogy vasárnap reggel tűz ütött ki a fővárosi Szent Imre Kórház földszinti épületének egyik helyiségében.
A tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre, a helyzetet kézben tartva eloltották a többszintes épület földszintjén felcsapó lángokat, majd megkezdték a kórház átvizsgálását, átszellőztetését és az épület kiürítését. "A tűz egy halálos áldozatot követelt, és 56 beteget kellett áthelyezni, közülük három személynek enyhe sérülése van, és négy beteget egy másik intézménybe szállítottak át" - írták.
A tárca kiemelte, Kásler Miklós a helyszínen tájékozódott arról, hogy a betegek, az őket gyógyító és ápoló orvosok, ápolók, valamint a teljes személyzet biztonságban van, és a főigazgatót minden segítségéről biztosította.
A tűz okait jelenleg vizsgálják - közölte a minisztérium.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06