Rendőrség

Döbbenetes videó: bosszúból ütött el egy autós egy biciklist Budapesten

Véletlenek sorozatával magyarázza vallomásában tettét az a férfi, aki a gyanú szerint egy közlekedési konfliktus után egyszerűen gázt adott és elütött egy biciklis futárt a VII. kerületben.

2021.11.03 08:17ma.hu

Közlekedési konfliktus előzte meg azt a jelenetet, amit egy taxi fedélzeti kamerája rögzített 2021. október 28-án Budapesten, a Kisdiófa utcában. Egy autós forgalommal szemben hajtott be az egyirányú utcába, előtte pedig egy biciklis futárral keveredett összetűzésbe a Dob utcában. Az autó vezetője már ide is szabálytalanul hajtott be, és a rendelkezésekre álló adatok szerint a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosra már itt közel húzta a kormányt. A futár, hogy tisztázza a történteket, az autós után hajtott, majd kérdőre vonta, amikor az kénytelen volt megállni a Kisdiófa utcában a szembejövő forgalom miatt.

A biciklis és a sofőr ekkor szóváltásba keveredett, majd pár másodperc elteltével az autós gázt adott és elütötte a mellette álló kerékpárost. A futár az ütközés után elesett, az autós pedig tolatva próbálta meg otthagyni a helyszínt. A budapesti rendőrök az autó vezetőjét a helyszín közelében elfogták. A kerékpáros az ütközés következtében súlyosan megsérült - írja a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály munkatársai a 27 éves férfi jogosítványát elvették és súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Vallomásában a férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, állítása szerint tíz éve vezet, de nem vette észre az egyirányú utcát jelző táblákat, a Dob utcában egy parkolóhelyről kiálló autó miatt húzta az út szélére a kormányt, és a Kisdiófa utcában is véletlen ütötte el a biciklist, amikor rájött, hogy rosszul kanyarodott be az utcába és meg akart fordulni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.