Bűnügy
Letartóztatták a tavaly decemberi 33 milliós rablás negyedik gyanúsítottját is
Megtámadtak és kiraboltak egy cégvezetőt.
2021.10.26 12:57MTILetartóztatta a bíróság a tavaly decemberi 33 millió forintos budai rablás negyedik gyanúsítottját. A végzés nem végleges - tájékoztatta a kényszerintézkedést indítványozó Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-t.
Közleményükben felidézték: egy 52 éves és egy 44 éves férfi tavaly december 10-én kora reggel az I. kerületi otthona előtt támadt rá egy cégvezetőre, aki a munkavállalók bérét szállította. A támadók a sértettet bántalmazták, gázsprayvel lefújták és elvettek tőle több mint 33 millió forintot. A rablók két társa, egy 47 és egy 40 éves férfi gépkocsikkal várakozott a közelben, és segített elmenekülni a helyszínről.
A rendőrök három gyanúsítottat már júniusban elfogtak, negyedik társukat, a 44 éves férfit pedig október 18-án, ezután őrizetbe vették, és jelentős értékre, csoportosan elkövetett rablás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
Három gyanúsított letartóztatását a bíróság már nyáron elrendelte, azóta egyikük enyhébb kényszerintézkedés, bűnügyi felügyelet alá került.
Az ügyészség azt közölte, hogy a megalapozott gyanú szerint a most elfogott férfi volt az egyik bántalmazó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:16 Átadták az állami zenei ösztöndíjakat
- 6:16 Argentin elnök: elfogadom, hogy a Falkland-szigetek jelenleg brit fennhatóság alatt állnak
- 5:15 Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök
- 23:30 Embereket temetett maga alá a beomló épület
- 22:30 Ezután sem kell jelenteniük a papoknak a gyónás során lebukó pedofilokat - videó
- 21:30 Elképesztő, milyen büntetést kapott a KRÉTA rendszert 15 évesen meghekkelő fiú - erre senki sem számított
- 21:06 A fejét követelik Szalántán az életben maradt ámokfutó audisnak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06