Bűncselekmény
Daganatos betegségre hivatkozva csaltak ki milliókat, vádat emeltek ellenük
Az anya telefonon, síró, könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állította, hogy a fia meghal, ha nem kap segítséget.
2021.10.26 10:40MTIVádat emeltek egy anya és a fia ellen, mert 160 sértettől több mint 13 millió forintot csaltak ki, azt hazudva, hogy a fiú daganatos beteg - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség vádirata szerint a hatvanas éveiben járó anya és büntetett előéletű fia 2017-től munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkezett.
Magánszemélyeket, cégeket, valamint egy daganatos betegeket támogató alapítványt kerestek meg telefonon azzal, hogy a fiúnak különböző daganatos betegségei vannak, és műtétre, gyógyszerek kiváltására, egészségügyi ellátások fedezetére adományt kértek.
Az anya telefonon, síró, könyörgő hangon kérte a támogatást, többször azt állította, hogy a fia meghal, ha nem kap segítséget. A sértettek ötezer forinttól több százezer forintig terjedő adományokat utaltak az anya és a fiú számláira. A pénzt általában a fiú vette fel, a bankszámlákon egy fillér sem maradt.
A fiú 2017-ben egy alapítványt keresett meg, amelytől támogatást kért nem létező daganatos betegségei kezelésére. Szerződést is aláírtak, és az alapítvány rendszeresen utalta a pénzt. 2018-ban orvosi igazolást kértek a férfitől, aki ekkor egy hamis házi orvosi igazolást mutatott be nekik. Az alapítvány több év alatt csaknem négymillió forint támogatást adott a vádlottaknak.
Az ügyészség 160 rendbeli csalással és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az anyát és fiát. Ha beismerő vallomást tennének és nem kérik a tárgyalást, akkor az anyára két év börtön, 100 ezer forint pénzbüntetés, a fiúra pedig 3 év börtön és szintén 100 ezer forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza az ügyészség. Mindkét vádlott esetében a bűncselekménnyel szerzett vagyon elkobzását is indítványozta az ügyészség, valamint a férfi esetében a korábban lopás miatt kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is - áll az ügyészségi közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06