Dráma

Szerelmi bánat miatt ugorhatott a metró elé egy tinilány a Széll Kálmán téren

A fiatal nekifutásból ugrott a szerelvény elé.

2021.10.13 08:35ma.hu

A Blikk azt írja, a 16 éves lány Nagykovácsiban élt a szüleivel, és egy fővárosi gimnázium média szakán tanult. Hétfőn kora este vetette magát a metró alá a Széll Kálmán téren.

Az egyik szemtanú - aki éppen mellette állt, amikor várták a szerelvényt - arról számolt be, hogy a lány előbb letette a hátizsákját, majd közelebb ment az árokhoz, de a biztonsági sávra nem lépett rá. Vélhetően azt hallgatta, mikor jön a metró, majd hátrébb ment. Aztán, amikor a metró már közeledett, nekifutásból beugrott elé. A tanú azt írta, borzasztó látvány volt, még mindig a történtek hatása alatt áll.

Az elhunyt lány édesanyja egy bibliai idézettel búcsúzott gyermekétől a közösségi oldalán. "Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. 16. életévében elment a mi kis szeretetgombócunk!" - írta. A Blikk utolért egy közeli barátot is, aki szerint a lány szerelmi bánatában ugrott a metró elé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a lappal közölte: bűncselekmény gyanúja nem merült fel, közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit. A Blikk értesülései szerint az állomás biztonsági kamerája rögzítette a tragédiát.

"Évente 8-10 ilyen baleset történik, aminek általában a fele végződik halállal. Többnyire ott szoktak beugrani, ahol a száz tonnás szerelvény kiérkezik az alagútból. A fiatal lány nagyon gyorsan cselekedhetett, mert ha valaki elkezd bizonytalanul téblábolni, azt a kamerán keresztül általában észreveszik és a biztonságiak odasietnek érte" - nyilatkozta Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.