Bűnügy
Gyermekpornográf felvételek miatt tartóztattak le egy 74 éves férfit Nógrád megyében
Több, gyermekkorúakat súlyosan szeméremsértő módon ábrázoló pornográf felvétel került elő, néhány képet a terhelt maga készített.
2021.09.17 10:17MTIGyermekkorúakról készült, részben általa készített pornográf felvételeket tartott otthonában, munkahelyén használt számítógépén és mobiltelefonján egy 74 éves férfi; a Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását - közölte a megyei főügyészhelyettes az MTI-vel pénteken.
A rendőrség február 22-én kutatást tartott a férfi otthonában és munkahelyén, ahol számítástechnikai eszközöket foglaltak le. Ezek vizsgálata során több, gyermekkorúakat súlyosan szeméremsértő módon ábrázoló pornográf felvétel került elő, néhány képet a terhelt maga készített - írta közleményben Sziliné Séber Anita.
A nyomozó hatóság a férfit gyermekpornográfia bűntettének elkövetésével gyanúsította meg.
Az ügyészség indítványt tett a férfi letartóztatására, amelyet a nyomozási bíró - a bűnismétlés megakadályozása érdekében - egy hónapra el is rendelt. A döntés nem végleges, mert a gyanúsított fellebbezést jelentett be ellene.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06