Kipróbálta a marihuánát
Kolompár fia elismerte a drogfogyasztást
Kolompár Endre, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökének a fia az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában elismerte, hogy kábítószert fogyasztott és ezért eljárás folyik ellene, s egyúttal a nyilvánosság előtt is bocsánatot kért a családjától.
2009.02.06 18:29MTIKolompár Endre az MTI-nek elmondta: a rendőrség nem vette őrizetbe. A nyilatkozatban azt írta: a média túlzóan adta hírül a vele kapcsolatban történteket, bár elismeri, hogy a hír részben fedi a valóságot, valóban kipróbálta a füvet.
"Most már tudom, hogy ez hiba volt, hajtott a kíváncsiság, mint nagyon sok más, velem egykorú fiatalt. Nem gondoltam át, hogy amit teszek, azzal rossz hírbe hozhatom apámat, Kolompár Orbánt, az OCÖ elnökét, mint politikust" - fogalmazott.
A 24 éves fiú hozzátette: bár apjától és egész családjától az eset után már bocsánatot kért, ezt újra megteszi a széles közvélemény előtt is. "A rendőrséggel az ügyben mindenben együttműködöm, és a felelőtlen magatartásomért vállalom a teljes felelősséget" - olvasható Kolompár Endre nyilatkozatában.
A rendőrök szerdán ellenőrizték egy személygépkocsi utasait Kiskunmajsán, az autóból 10 gramm cannabis származék került elő. A rendőrség kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
A gépkocsi egyik utasa Kolompár Orbánnak, az OCÖ elnökének a fia volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06