Bűnügy
Letartóztatták a szabálytalan OKJ-vizsgáztatással gyanúsított házaspárt
A szabálytalan vizsgák lebonyolításához a gyanúsítottak alkalmanként több százezer forintot fogadtak el.
2021.07.17 13:09MTIKét embert letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság a szabálytalan OKJ-vizsgáztatás ügyében, a házaspár a gyanú szerint kenőpénzért szervezett a jelentkezőknek az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgákat - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
Közleményükben azt írták: a gyanú szerint egy kormánytisztviselő férfi egy informatikus közreműködésével úgy alakította át a vizsgaszervezésre használt felületet, hogy létrehoztak egy "titkos felületet", amelynek a tartalmát csak a férfi és a vele együttműködők láthatták. Ezen a felületen lehetőség volt arra, hogy kizárólag a kormánytisztviselő jelölhesse ki a vizsgabizottság tagjait, biztosítva, hogy a felesége cégétől jelentkezők sikeresen vizsgázzanak.
A szabálytalan vizsgák lebonyolításához a gyanúsítottak alkalmanként több százezer forintot fogadtak el.
Az ügyészség a házaspár letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélyére, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére hivatkozva indítványozta, míg harmadik társuk esetében azt kérte, hogy a munkahelyéhez kapcsolódó személyes, elektronikus és telefonon történő távoltartást rendeljék el.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított házaspárnál a bizonyítás megnehezítésének, meghiúsításának veszélyétől tartani lehet, és elrendelte a letartóztatásukat. Az informatikus esetében azonban - aki beismerő vallomást is tett - nem rendelte el a távoltartást.
A végzés nem végleges.
Az esetről a Központi Nyomozó Főügyészség számolt be csütörtökön. Azt közölték, hogy a házaspár férfi tagja korábban egy megyei kormányhivatal osztályvezetőjeként dolgozott. A szabálytalanul lebonyolított sikeres vizsgák ellenértékeként 2019 őszétől a pár több mint húsz vizsgázótól esetenként 150 000 és 440 000 forint közötti juttatást kapott.
Az ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású személy előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06