Bűnügy
Hamis tanúzás és visszaélés miatt folytatnak eljárást egy ügyvéd ellen Nógrád megyében
Az ügyvéd több embert jogellenesen vallomásaik megváltoztatására, a sértettet pedig vallomása visszavonására vette rá.
2021.03.26 23:30MTITöbbrendbeli hamis tanúzás és ügyvédi visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves férfi ellen a Szécsényi Rendőrkapitányság. Az ügyvéd több embert jogellenesen vallomásaik megváltoztatására, a sértettet pedig vallomása visszavonására vette rá - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Nágel Tamás közleményben azt írta: az ügyben hamis tanúzás bűntett megalapozott gyanúja miatt további két nő és öt férfi, valamint közokirat-hamisítás bűntett miatt egy nő ellen is eljárást indítottak.
A 44 éves férfi 2020 februárjában Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon folyamatban lévő két büntetőeljárásban jogi képviselőként eljárva, az ügyek szereplőivel, esetenként hozzátartozóikkal egyeztetve, a közbenjárásukkal több embert rábírt arra, hogy terhelő vallomásaikat megváltoztassák. Egy esetben ezért fizetett.
Az ügyvéd egy alkalommal - egy másik jogi képviselővel közösen - rávett a sértettet vallomása visszavonására, valamint egy hamis vallomást is készített, amely alapján közjegyzői irodában hamis közokirat készült.
Szerdán Salgótarjánban és Karancslapujtőn hét ingatlanban - közöttük két ügyvédi és egy közjegyzői irodában - tartottak kutatást a főkapitányság bűnügyi igazgatósága, a szécsényi rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség kiberbűnözés elleni főosztálya, és a Salgótarjáni Járási Ügyészség munkatársai.
Az akció során hat embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként, a 44 éves férfit és egyik társát őrizetbe vették.
A sajtóreferens közölte azt is: az egyik férfi lakásán növényi törmeléket találtak, amelyen az elvégzett gyorsteszt kábítószert mutatott ki. A férfi ellen kábítószer birtoklása miatt is büntetőeljárást indítottak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


