Tragédia

Még mindig keresik a rendőrök a győri horrorbaleset szemtanúit, amelyben egy négytagú család halt meg

Egy 9 hónapos csecsemő is meghalt, amikor az autót vezető 40 éves apa előzésbe kezdett a kanyarban és karamboloztak.

2021.03.02 13:10ma.hu

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kettőnél több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétsége megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást. Szemtanúk jelentkezését kérik.

A rendelkezésre álló információk szerint 2021. január 14-én 12 óra körül egy 41 éves győri férfi közlekedett autójával Győr külterületén, a 813-as számú főúton, Bőny felől Győr irányába.

Haladása során, egy jobbra ívelő útkanyarulatban az előtte közlekedő autó előzésébe kezdett, amelynek során összeütközött a vele szemből érkező pótkocsis autóval. Az ütközést követően a győri sofőr kocsija az út bal oldalán lévő szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A balesetben a 41 éves sofőr, valamint három utasa a helyszínen meghalt.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya várja azok jelentkezését, akik a balesetet látták, illetve a baleset bekövetkezése után a helyszínen megálltak és a segítségnyújtásban részt vettek, vagy a baleset körülményeivel kapcsolatban egyéb információk birtokában vannak.

Bejelentéseiket a 96/520-000 központi szám 82-75, vagy a 81-41-es mellékein, illetve a 112-es segélyhívó számon tehetik meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.