Bűncselekmény
Bérházak építésére félmilliárd forint hitelt csalt el egy férfi
A férfi hamis generálkivitelezői számlákat tartalmazó részjelentésekkel tévedésbe ejtette a hitelintézetet, majd a felvett pénzt ismeretlen célra fordította.
2021.03.02 13:00MTIA Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki Tatán és Pomázon bérházak építésére vállalkozott és hamis dokumentumokkal mintegy félmilliárd forintot csalt ki egy hitelintézettől - közölte a megyei főügyész kedden az MTI-vel.
Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a férfi 2009 novembere és 2010 áprilisa között több részletben vett fel banki hitelt bérházak építésére a két településen, azonban már a lehívási kérelmek előterjesztésekor tudta, hogy az összegeket nem az építkezések befejezésére fordítja.
A bank a szerződés szerint a hitelt egyes részmunkák elvégzését követően folyósította; a férfi hamis generálkivitelezői számlákat tartalmazó részjelentésekkel tévedésbe ejtette a hitelintézetet, majd a felvett pénzt ismeretlen célra fordította.
A pénzintézetnek okozott kár 540 millió forintot tett ki, melyből az eljárás során 60 millió forint térült meg.
Az ügyészség a férfival szemben különösen jelentős kárt okozó csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat. Végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozták, valamint az okozott kár megtérítését.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


