Bűncselekmény
Videón, ahogy brutálisan összevernek egy tolvajt a biztonsági őrök
Garázdaság, valamint súlyos testi sértés miatt emeltek vádat az ügyben.
2021.02.18 17:53MTISúlyos, illetve könnyű testi sértés és garázdaság miatt emeltek vádat két biztonsági őr ellen, akik elfogtak és megvertek egy tolvajnak vélt férfit egy pécsi drogériában - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.
A Pécsi Járási Ügyészség közleménye szerint az egyik őr egy pécsi drogériában vagyonőrként, míg a másik az üzletnek helyet adó bevásárlóközpontban biztonsági őrként dolgozott.
A tavaly szeptemberi eset során az üzletben dolgozó vagyonőr egy korábban többször bolti lopáson ért férfit figyelt a bolt belső helyiségéből, kamerán keresztül. Amikor a sértett a parfümös részleghez ért, kiment hozzá, és karját megragadva a raktárhelyiségbe rángatta, ahol a sértettet többször megütötte, megrúgta.
Az üzlet vezetője hiába igyekezett megakadályozni a további bántalmazást, ezért az üzletház folyosóján tartózkodó biztonsági őrtől kért segítséget. Ő azonban a raktárba érve segítségnyújtás helyett ököllel arcon ütötte a sértettet, akinek emiatt eltört az orra.
Az ügyészség az üzletben dolgozó őr ellen garázdaság és a könnyű testi sértés, míg az bevásárlóközpont biztonsági őre ellen súlyos testi sértés miatt emelt vádat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06