Szörnyű baleset
Borosüvegek voltak a sofőr kocsijában, aki letarolt egy családot az M6-oson
Egy öttagú család épp az állatorvostól tartott hazafelé, amikor egy szabálytalan autós beléjük csapódott.
2021.02.04 08:21ma.huEgy 11 éves kislány halt meg abban a balesetben, amely kedd este történt az M6-os autópályán. A balesetet okozó sofőrnél borosüvegeket találtak, vizsgálják, hogy ivott-e.
Iskolatársukat kénytelenek gyászolni a martonvásári általános iskola diákjai. Csapó Tamás igazgató maga is apa, de ő is csak elképzelni tudja, mit élhetnek át a meghalt Zita szülei. Tegnap reggel neki kellett kiállnia az ötödikesek elé, hogy közölje velük, amit a 10-11 éves gyerekek talán még nem is képesek felfogni - írja a Bors.
"Bementünk az osztályfőnökükkel a kislány osztálytársaihoz, hogy röviden elmagyarázzuk nekik, hogy mi történt. Természetesen mélyen érintette őket, hogy elveszítették a kis társukat, aki tegnap még ott ült velük, de ma már hiába várták. A padján mécsest gyújtottunk. A gyász feldolgozásában pszichológus is segíti a gyerekeket. Megpróbáljuk összegyűjteni a szép emlékeket"- nyilatkozta a lapnak az intézményvezető.
Az öttagú család éppen Rácalmásra ment, hogy háziállatukat, egy nyulat, orvoshoz vigyék az évente szokásos oltásra. Már hazafelé tartottak, az édesanya vezetett.
Az M6-os autópályán az adonyi kihajtó előtt egy fekete autó hátulról beléjük rohant. Zita a helyszínen meghalt, édesanyját és testvéreit súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. Az édesapa könnyebb sérüléseket szenvedett. A nyúl elpusztult - írja a lap.
A helyiek döbbenten fogadták a tragédia hírét.
"Mindig a legrendesebb, legjobb emberekkel történnek tragédiák" - mondta a család egy ismerőse.
"Jó volt nézni, hogy a szülők mennyire szeretik egymást és a gyerekeket. Mindhárman jólneveltek és kedvesek" - tette hozzá egy idősebb asszony.
A balestet okozó sofőrt, egy 25 éves győri férfit tegnap őrizete vettek, és megindították ellene a büntetőeljárást. Az általa vezetett autóban borosüvegeket találtak, és felmerült a gyanú, hogy részegen vezetett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06