Életveszély
Beintésnek vélte az udvariasságot, ezért hajtott a munkások közé a mándoki férfi
A bíróság 30 napra letartóztatta azt a mándoki férfit, aki még pénteken szándékosan a kukások közé hajtott. Az illetőt már többször elítélték erőszakos cselekedetért.
2020.12.08 16:40ma.huMint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, szándékosan hajtott hulladékszállító munkások közé egy autós Mándokon, a sofőrnek és társának több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt kell felelnie. A férfit már le is tartóztatták.
Azóta kiderültek a részletek: a férfi először megfenyegette a munkáját végző négy sértettet, majd elhajtott. Előzőleg a kukások intettek neki, hogy elmehet mellettük, mint később kiderült, ő ezt beintésnek vette. Kis idő múlva emiatt visszatért, és nagy sebességgel, fékezés nélkül a szemétszállító autó mellett álló munkások közé hajtott. Kettőt közülük elgázolt, akárcsak a segítségükre siető férfit. Csupán a hulladékszállító teherautó sofőrjének sikerült kitérnie az útjából.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


