Állatkínzás

Elpusztultak a Magyar Nemzeti Cirkusz elefántjai - állatkínzás miatt tett feljelentést a NÉBIH - videó

Nemrégiben kétes körülmények között vesztette életét a szadai szafaripark két elefántja, Mambó és Betty.

2020.10.29 14:28ma.hu

A magyarallatvedelem.hu birtokába került dokumentum szerint a NÉBIH hatósági eljárást indított a Magyar Nemzeti Cirkuszhoz tartozó szadai szafaripark két elpusztult elefántjával kapcsolatban és büntetőfeljelentést tettek állatkínzás vétségének gyanúja miatt.

Mint ismeretes, nemrégiben kétes körülmények között vesztette életét a szadai szafaripark két elefántja, Mambó és Betty. A tulajdonosok cáfolták azt, hogy az állatok szállítás közben fulladtak volna meg, Richter József, a Matgyar Nemzeti Cirkusz igazgatója pedig úgy nyilatkozott, hogy a Casselly család kegyeleti okok miatt nem kérte az állatok boncolását.

Az ügyben kedden az Agrárminisztérium adott ki közleményt, amelyben úgy fogalmaznak: "Az eset napvilágra kerülése után az illetékes magyar hatóságok haladéktalanul megkezdték az ügy kivizsgálását. Egy engedéllyel rendelkező, állandó cirkuszmenazsériában tartott külföldi vendégprodukció öt afrikai elefántja közül pusztult el kettő augusztus közepén. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján egy belföldi szállítást követően vesztette életét a két állat, harmadik társukat gyors és szakszerű állatorvosi beavatkozással sikerült megmenteni."

Hozzátették azt is, hogy az állatorvos nem talált fertőző betegségre utaló jeleket az állatokon, így azok pusztulását "valószínűsíthetően a szállítással összefüggésbe hozható baleset okozta, az eljárás azonban még folyamatban van."

Mindazonáltal, a magyarallatvedelem.hu birtokába került Dr. Bognár Lajos országos főállatorvos, az élelmiszerlánc-felügyeletéért felelős helyettes államtitkár levele, amelyben Dr. Nagy István agrárminiszternek írt levélre válaszol az elefántok halálával kapcsolatban. Az október 28-i keltezésű hivatalos levélben a főállatorvos leszögezi: a NÉBIH az illetékes hatóságok bevonásával ellenőrzést folytatott le, amelynek során jogsértéseket tártak fel.

Mint fogalmazott: "a NÉBIH hatósági eljárást indított állatvédelmi és az állati hullák megsemmisítésére vonatkozó szabályok megsértése tárgyában, valamint állatkínzás vétségének gyanúja miatt megtette a büntetőfeljelentést is."

Az állatvédők jó ideje sejtették, hogy a 37 éves Mambo és a 35 éves Betty már nem él, ezt azonban hivatalosan csak október 21-én erősítette meg René Casselly, az állatok tulajdonosa és trénere. Akkor Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az állatok pusztulásának oka még mindig nem világos, de amint információja lesz róla, közölni fogja. Azt is megjegyezte, hogy egy harmadik elefánt, Tonga életét csak "három napos csata" árán sikerült megmenteniük.

Elképesztő mutatványokra voltak képesek az elefántok

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.