Bűnügy
Parókával próbálta átverni a TEK-eseket egy börtön elől bujkáló férfi - videón az elfogás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai Csepelen fogták el azt a férfit, aki ellen kevesebb mint egy év alatt öt elfogatóparancsot adtak ki.
2020.10.16 15:05ma.huA 42 éves budapesti D. János ellen először a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság adott ki elfogatóparancsot 2019. november 19-én orgazdaság bűntett gyanúja miatt. Három hónappal később a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki körözést, mert a férfi nem vonult be a börtönbe négy év fegyházbüntetésének letöltésére. A férfi ellen időközben újabb elfogatóparancsot adtak ki kétszer lopás bűntett és újra orgazdaság bűntett gyanúja miatt, így 2020 szeptemberére már öt elfogatóparancs volt érvényben ellene.
Miután információ merült fel arra vonatkozóan, hogy D. János éppen egy csepeli házban bujkál és lehet, hogy fegyvere van; a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály felkérésére a Terrorelhárítási Központ munkatársai 2020. október 9-én délelőtt elfogták a 42 éves férfit. D. János tisztában volt vele, hogy keresik, ezért megpróbálta megváltoztatni a külsejét, és egy parókával álcázta magát.
A rendőrök a férfit előállították a XXI. Kerületi Rendőrkapitányságra, majd átszállították a büntetés-végrehajtási intézetbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06