Bűncselekmény
Fürdőkádba fojtotta egyéves gyermekét egy nő Budapesten
A budapesti nyomozók befejezték annak a nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint vízbe fojtotta kislányát, majd feladta magát a rendőrségen.
2020.10.14 08:18ma.huA Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodájára 2020. április 5-én délután bement - az akkor - 38 éves P. Orsolya, és elmondta, hogy Budapest XVIII. kerületében, a Havanna utcai lakásában április 4-én megölte egyéves kislányát.
A rendőrök a XVIII. kerületi lakásban megtalálták a gyermek holttestét. A nőt a rendőrök a BRFK Központi Panaszirodáján elfogták. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy P. Orsolya a gyanú szerint a fürdőkádban vízbe fojtotta a gyermeket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a nőt 2020. április 5-én emberölés bűntett miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését. P. Orsolya azóta letartóztatásban van.
A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06