Erőszak
Könyörtelen börtönbüntetésre számíthat a gyerekeket molesztáló iskolai portás
Minden eszközt megragadott, hogy közel kerüljön a diákokhoz.
2020.08.17 18:21MTIFegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint egy budapesti általános iskola portásaként, illetve kertész-karbantartójaként több gyereket molesztált - közölte a fővárosi főügyészhelyettes hétfőn.
Üveges Andrea közleményében azt írta, a 61 éves férfi sportedzéseket és szakkört is tartott a gyerekeknek, illetve a táboroztatásukban is részt vett.
A vádirat szerint a férfi a gyerekek bizalmát kihasználva 2015-től több tanulóhoz szexuálisan közeledett, fejlődésüket veszélyeztette, többeket szexuálisan bántalmazott. A férfit 2019-ben vették őrizetbe, 2020. júniusig letartóztatásban volt, majd - az ügyészség indítványa és fellebbezése ellenére - bűnügyi felügyeletbe került.
A férfi ellen a Fővárosi Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, az elkövető befolyása alatt álló sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
Az ügyészség azt indítványozza, hogy ha a vádlott beismeri a tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról, a bíróság ítélje őt tizenegy év és nyolc hónap fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el tíz évre a közügyek gyakorlásától, valamint véglegesen tiltsa el olyan foglalkozás vagy egyéb tevékenység gyakorlásától, amely keretében kiskorúakkal hatalmi vagy befolyási viszonyba kerülhet.
A Fővárosi Főügyészség arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen jellegű cselekmények napvilágra kerülésében fontos a család bizalmi és őszinte légköre, a történtek feldolgozásában pedig a szakértői segítség igénybevétele.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06