Rendőrség
Több ezer éves lelet került elő egy szolnoki ruhásszekrényből - videó
Muzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon. Jogtalan elsajátítás miatt kell felelnie.
2020.08.12 07:31ma.huA Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztálya jogtalan elsajátítás vétség gyanúja miatt folytat eljárást B. József és M. Viktor ellen.
A nyomozók 2020. augusztus 6-án B. József szolnoki lakásában kutatást tartottak, ahol egy régészeti leletet találtak, amely egyelőre ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő. A régészeti szakértő véleménye szerint az 50 centiméter hosszúságú, vasból készült kés az időszámításunk előtti I-III. századból származó kelta vaskés, mely a korszakra jellemző sajátosságokat mutatja, és feltehetően egy kelta sírból való.
B. József az otthonában megtalált régészeti leletről úgy nyilatkozott, hogy azt M. Viktortól vásárolta. M. Viktor elmondása szerint a tárgyat egy vásárban vette.
Amennyiben bárki a kulturális javak körébe tartozó, talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet a jogszabályi előírásoknak megfelelően nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el. A rendőrség azt javasolja, hogy amennyiben hasonló tárgyat találnak, vegyék fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezzék a rendőrség számára!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


