Hivatali visszaélés? A Vasprefektus nem vállalja!

Gergényi tagadta bűnösségét a Kossuth tér lezárása ügyében

Gergényi Péter volt budapesti főkapitány tagadta bűnösségét abban a Fővárosi Bíróságon (FB) szerdán megkezdődött perben, melyben egy magánszemély pótmagánvádlóként hivatali visszaéléssel vádolta meg a tábornokot a Kossuth tér 2006. évi lezárása miatt.

2009.01.21 10:42MTI

Szerdahelyi Szabolcs, a Deport '56 vezetője azzal vádolja Gergényi Pétert, hogy amikor 2006. október 23. után gyülekezési jogukkal élve demonstrációt jelentettek be a Parlament környékére, a fővárosi főkapitány "a gyülekezési törvényt kijátszva" "szándékosan húzta az időt", nem hozott egyértelmű tiltó határozatot, mely ellen gyors és hatékony jogorvoslattal, fellebbezéssel lehetett volna élni.

A pótmagánvádló szerint a tábornok "jogi trükkel", joggal való visszaélés révén korlátozta az emberek gyülekezési jogát.

Ugyanis a főkapitány döntéseit hiába támadták meg közigazgatási perben, a bíróságok nem tudták azt érdemben vizsgálni, felülbírálni. Mindezzel Szerdahelyi Szabolcs szerint Gergényi Péter megvalósította a hivatali visszaélés bűntettét.

Gergényi Péter a szerdai tárgyaláson tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást, csak annyit mondott, hogy ő és munkatársai is kizárólag a munkájukat végezték a törvényeknek megfelelően. Az FB márciusra tűzte ki a következő tárgyalást.

Addig a bíróság beszerzi a Kossuth tér lezárásával kapcsolatos rendőrségi iratokat. Azok ismeretében dönt majd a további iratok beszerzéséről például a Nemzetbiztonsági Hivataltól, továbbá a tanúk meghallgatásáról, akik között ott lehet majd az országos főkapitány és az NBH főigazgatója is.

A bíró jelezte azt is, hogy amennyiben államtitkot tartalmazó iratokat érint az ügy, a következő tárgyalás zárt lesz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.