Rendőrség

Razzia Siófokon - közel száz rendőr lepte el másodpercek alatt a Petőfi sétányt - videó

Fokozott ellenőrzést tartottak.

2020.07.05 09:31ma.hu

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a siófoki Petőfi sétányt és környékét. A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait. Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Készenléti Rendőrség és a társszervek munkatársai 2020. július 4-én 22 óra és július 5-én 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök 646 főt igazoltattak, közülük öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja (garázdaság és lopás), illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt. Hat esetben szabálysértési feljelentést tettek, két bírságot szabtak ki, valamint szintén két ittas járművezetővel szemben intézkedtek  - közölte a ma.hu-val a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.