Erőszak

Naplóban írta meg, hogy ölni fog - videó

A gyilkosság előtt öt nappal, karácsonykor megerőszakolta 12 éves féltestvérét, de a kislány nem mert erről senkinek szólni.

2020.06.04 03:04ma.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) befejezte a múlt decemberi kőbányai, Harmat utcai gyilkosság nyomozását, a 22 éves gyanúsított férfit az emberölés mellett gyermekpornográfiával és 13 éves féltestvére megerőszakolásával is vádolják - jelentette be Gál Sándor rendőr alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ismertetése szerint K. Dániel december 30-án késő délután csöngetett be a vele egy lépcsőházban élő 42 éves nőhöz, majd egyik gyereke előtt bozótvágó késsel bántalmazta, összeszurkálta. Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe.

A más erőszakos bűncselekmény és garázdaság miatt már ismert, próbaidőn lévő férfit 24 órán belül elfogták a rendőrök. Az igazságügyi elmeorvos szerint a férfi nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető.

A BRFK szerdán a nyomozati iratokat vádemelési előterjesztéssel megküldte a Fővárosi Főügyészségnek - közölte Gál Sándor rendőr alezredes.

A bűnügy részleteit ismertetve elmondta, december 30-án délután egy "riadt gyermekhang" jelentkezett a rendőrség számán. Az asszony 14 éves lánya azt mondta, hogy lakásukba egy idegen férfi hatolt be, édesanyját összeszurkálta, majd elmenekült. A kislány 11 és 7 éves testvére is otthon volt, a három gyerek bemenekült egy szobába.

A rendőrök sokkos állapotban találták az édesanyát, akit kórházba szállítottak ugyan, de estére belehalt sérüléseibe. Hozzátette: a halottszemle során 26 sérülést találtak, ezek között két szúrás a nyakát érte, öt pedig a hasát.

A nyomozás több szálon indult; egyrészt a házban lakók között, másrészt a nő adósságbehajtó munkájával összefüggésben, harmadrészt pedig amiatt, mert a nő válófélben volt. A rendőrségre közben éjszaka egy e-mail érkezett, melyben K. Dániel elismerte a gyilkosságot. Egyebek mellett azt írta, nem tudja megmagyarázni, miért tette, de tudja, hogy szenvedni fog érte.

A Harmat utcai albérletben élő férfi lakásában kutatást végző rendőrök egyebek mellett egy titkos naplót találtak, amely tele volt szexuális fantáziálással. A füzet a gyilkosság napján azzal zárul: "a sátán segítségével megpróbálok gyilkolni, hátha sikerül".

A férfit rejtekhelyén, egy XVII. kerületi lakatlan épületben fogták el, meghallgatásán részben beismerő vallomást tett. Elmondta, a gyilkosság előtt alkoholt fogyasztott, előbb magában, majd egy közeli parkban két lánnyal, majd újra egyedül, otthon. Ez után ment le a társasházban élő asszonyhoz, akit összeszurkált, majd elmenekült.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő a napló elemzésekor egyebek mellett azt állapította meg, hogy az elkövető szadisztikus, mazohisztikus. A szakértő a személyes vizsgálat során ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely miatt ne lenne büntethető.

Gál Sándor elmondta, a nyomozás során a rendőrök több más bűncselekményre is fényt derítettek. Így például a férfi lefoglalt laptopján több száz pedofil jellegű fotót találtak kiskorú fiúkról és lányokról.

A nyomozó a további szörnyűségek között említette, hogy kiderült, a férfi december 25-én egy XI. kerületi lakásban, miközben anyjával és másokkal a karácsonyt ünnepelte, megerőszakolta 13 éves féltestvérét.

Közölte, mindezek alapján K. Dánielt aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, gyermekpornográfia bűntettével, továbbá hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítják.

Kérdésre elmondta, hogy a férfi korábban is volt büntetve, szexuális jellegű bűncselekmény és garázdaság miatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.