Gyilkosság

Brutális kettős gyilkosság a Deák téren - őriztebe vették a 18 éves Cs. Krisztiánt

Az emberöléssel gyanúsított 18 éves Cs. Krisztiánt őrizetbe vették a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói. A két fiatal halálával végződő eset előzménye egy verekedés volt, mellyel összefüggésben két 19 éves férfi is őrizetbe került.

2020.05.23 15:25ma.hu

Mint ahogyan arról a ma.hu is beszámolt, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2020. május 22-én 3 óra 37 perckor érkezett bejelentés arról, hogy Budapesten, az V. kerületi Deák téren több ember összeverekedett, és késelés történt.

A rendőrök három percen belül a helyszínre értek, ahonnan már több verekedő elfutott. A helyszínen két úttesten fekvő embert találtak, egy 16 éves és egy 21 éves fiatal férfit, akiknek olyan súlyos szúrt sérülései voltak, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 18 éves Cs. Krisztiánt, akit a Nyugati téren fogtak el. A nyomozók a bűncselekmény helyszínétől 300 méterre egy autó alá dobva megtalálták a bűncselekmény elkövetésének eszközét, egy kést.

A BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói a 18 éves budapesti Cs. Krisztiánt több emberen elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök a verekedéssel összefüggésben összesen 9 embert állítottak elő, közülük két 19 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt. A 19 éves budapesti J. Dánielt és J. Marcellt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.