Koronavírus-járvány
Vádat emeltek egy rémhírterjesztő ellen
A férfi célja az volt, hogy a honlapon elhelyezett hirdetések után bevételt szerezzen, amelynek összege a kattintások számától függött.
2020.05.22 12:43MTIVádat emelt a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség egy férfi ellen, aki álhíreket közölt a koronavírus-járvány magyarországi megjelenéséről januárban - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
Ibolya Tibor közleménye szerint a 30 éves férfi saját - megtévesztően egy kereskedelmi televízió híradójának weboldalára hasonlító - honlapján valótlan tényeket közölt valós újságcikként feltüntetve. A vádlott arról írt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ bejelentette, Magyarországon megjelent a vírus, többen meg is haltak, és a külügy tájékoztatása szerint az összes Kínába tartó repülőgépjáratot törölték.
A férfi a szövegbe megtévesztő képeket ágyazott, és a cikkeket megjelentette a közösségi médiában is, ahol azokat több ezren megosztották. A közzétett cikkek és az azokban található, pánikkeltésre alkalmas álhírek a magyar lakosság nagyobb csoportjához jutottak el, az emberekből zavart és nyugtalanságot váltottak ki - írta a fővárosi főügyész.
Hozzátette: a férfi célja az volt, hogy a honlapon elhelyezett hirdetések után bevételt szerezzen, amelynek összege a kattintások számától függött.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a férfit azonosította és gyanúsítottként hallgatta ki. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen köznyugalmat súlyosan megzavarva elkövetett közveszéllyel fenyegetés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottra tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06