Bűnügy
Vascsővel és gázfegyverrel akarták rendezni vitájukat egy húsvéti baráti összejövetel résztvevői
A mosonmagyaróvári nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 58 és egy 23 éves győri férfit.
2020.04.14 08:39ma.huA rendőrségre 2020. április 12-én 22 óra 39 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy egy mosonmagyaróvári társasház udvarán többen összevitatkoztak, illetve egy lövés is eldördült. A helyszínre érkező járőröknek a tanúk elmondták, hogy aznap baráti összejövetelt tartottak, amin két férfi összevitatkozott. Az ünneplés végén, amikor a bejelentő társasházi otthonába visszatért, megjelent az udvaron fiával együtt az a férfi, akivel korábban összevesztek. Újra szóváltás és hangos szitkozódás alakult ki köztük, aminek az 58 éves győri férfi először egy vascsővel akart véget vetni, tettében 28 éves fia - a szemtanúk szerint - egy gumibottal támogatta meg őt. Később az idősebbik férfi egy gáz- és riasztófegyvert vett elő autójából, amivel a levegőbe lőtt, majd családtagjával együtt a helyszínről eltávoztak.
A rendőrök 2020. április 13-án a délutáni órákban győri lakcímükön elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a garázdákat, ahol a mosonmagyaróvári nyomozók felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06