Ünnep
Megerősített szolgálat a mentőknél szilveszterkor
Éjjel 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható. Ilyenkor nő a kihűlés veszélye, főként azok esetében, akik jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak.
2019.12.31 10:47MTIMegerősített szolgálatot tartanak a mentők szilveszterkor - mondta Golopencza Pál szolgálatvezető főorvos kedden Budapesten.
Az Országos Mentőszolgálat hagyományos szilveszternapi sajtótájékoztatóján Golopencza Pál elmondta: országosan 500-nál is több mentőautó lesz szolgálatban, ezt éjjel 21 kocsival erősítik meg. Ezen felül a mentésirányítást is megerősítik - tette hozzá.
A főorvos felhívta a figyelmet a szilveszteri veszélyekre, kiemelten a pirotechnikai eszközök használatával és az alkoholfogyasztással összefüggésben. Kiemelte azt is, hogy éjjel 0 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható. Ilyenkor nő a kihűlés veszélye, főként azok esetében, akik jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztottak.
Azt is hozzátette, hogy a közlekedés szabályai szilveszterkor sem változnak, így aki alkoholt fogyasztott, az semmiképpen se üljön volán mögé.
Golopencza Pál arra is figyelmeztetett, hogy mindenki csak hivatalosan megvásárolható pirotechnikai eszközt használjon.
Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője hozzátette: a pirotechnikai eszközök is okozhatnak balesetet, ha azokat nem előírás szerint használják. A petárdázás pedig minden esetben tilos - közölte.
A szóvivő azt mondta: tavaly kilenc, pirotechnikai balesethez riasztották a mentőket. Ez a szám pedig most sem lesz nulla, mert múlt vasárnap egy 13 éves fiú könnyű sérüléseket szenvedett pirotechnikai eszköz miatt.
Győrfi Pál közölte: a szilveszter az egyik legnagyobb erőpróbája a mentőknek. Éjfél és hajnali 4 óra között annyi hívást kapnak, mint máskor 24 óra alatt sem - hangsúlyozta.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06