Erőszak

Három férfit vettek őrizetbe a pécsi gázriasztó fegyveres lövöldözés után

A 21 és a 24 éves, valamint egy 32 éves férfi ellen garázdaság, míg egy 27 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak.

2019.11.25 16:18MTI

Három férfit, egyiküket súlyos testi sértés kísérlete miatt vett őrizetbe a rendőrség a vasárnap hajnali pécsi eset után, amelynek során több lövést is leadott gázriasztó fegyveréből egy 21 éves férfi - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n hétfőn.

A pécsi Expo Centerben szombatról vasárnapra virradóra elektronikus zenei fesztivált rendeztek, egy 21 éves férfi azt követően adott le több lövést gázriasztó fegyveréből hajnalban, hogy egy másik, 24 éves férfival együtt vitába keveredett egy családdal.

A rendőrség hétfőn azt közölte: a vita közben a társaság tagjai üvegeket dobáltak a két férfi felé, és a 24 éves férfit késsel lábon szúrták. A 21 éves társa által leadott lövések sérülést nem okoztak.

A rendezvényközponthoz kiérkező rendőrök összesen nyolc férfit állítottak elő. Négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hármat őrizetbe is vettek. A 21 és a 24 éves, valamint egy 32 éves férfi ellen garázdaság, míg egy 27 éves férfi ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoznak.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.