Baleset

Kiszedték az autó alól az elütött biciklist, míg megérkezett a mentőegység

A rendőrség köszönetet mondott a balesetnél nyújtott példás helytállásért.

2019.11.05 14:10ma.hu
Fotók: Police.hu

A rendelkezésre álló adatok alapján 2019. november 3-án 11 óra körül Tapolcán, a Halápi úti garázssornál lévő kereszteződésben egy kerékpáros és egy személygépkocsi összeütközött. A baleset következtében a 71 éves férfi a kétkerekűről az aszfaltra esett, majd az autó vezetője a járművel áthajtott rajta. Mögöttük haladt gépjárművel Farkas Roland tűzoltó százados, a Pécsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnoka, aki a baleset észlelését követően azonnal az autó alá szorult sérült segítségére sietett. A saját autójában lévő emelővel felemelte a gépkocsit, leszerelte annak kerekét, majd két másik, helyszínre érkező állampolgár segítésével kiszabadította alóla a kerékpárost. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai ezt követően ellátták, és kórházba szállították a férfit. A kórház tájékoztatása szerint valószínűsíthető, hogy a gyors és szakszerű mentés nélkül tragédia is bekövetkezhetett volna.


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.