Segítségnyújtás
Rendőrök segítettek az erdőben bajba jutott idős asszonynak
Egy idős asszony kért segítséget telefonon, mivel a Soproni-hegységben elakadt egy ösvényen autójával.
2019.10.04 08:33ma.hu
Egy budapesti 75 éves asszony telefonált segítségért a rendőrség ügyeletére 2019. október 3-án 10 óra körül, mert valahol a Soproni-hegység egyik erdei ösvényén elakadt a gépkocsijával.
A helyi rendőrkapitányság járőrei mobiltelefonon felvették az idős járművezetővel a kapcsolatot, aki elmondta, hogy a Károly-kilátó parkolója mellett elhaladva jobbra kanyarodott, aztán egy füves réten túljutva egy erdei ösvényen közlekedett, amikor autójával elakadt.
A járőrök a megadott adatok alapján leszűkítették a keresést a Fáber-rét környékére. Megpróbálták továbbra is telefonon tartani az asszonnyal a kapcsolatot, azonban az adás-vétel nagyon akadozott, illetve gyakran meg is szűnt, ezért megkérték őt, hogy dudálással segítse a keresést. Ennek eredményeként, alig két óra múlva rátaláltak az eltévedt sofőrre a Fáber-rét és a Tacsi-árok között található szűk, sűrűn benőtt szurdokban. Gépkocsija beékelődött egy keskeny ösvény sziklás, gyökerekkel átszőtt oldalába.
A járőrök egy arra közlekedő erdész segítségével kihúzták, majd elvontatták a mozgásképtelenné vált autót a közeli erdészházhoz, a bajba jutott járművezetőt pedig – aki az ijedtségen kívül nem sérült meg - szolgálati gépkocsival soproni szállására vitték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06